Dunavirág figyelés

A dunavirág (Ephoron virgo) a Duna középszakaszára és annak néhány mellékfolyójára jellemző védett kérészfajunk. A Duna vizének fokozódó szennyezettsége miatt a hatvanas évek vége felé tűnt el a teljes magyar Dunából. Kisebb csodának számított amikor 2012 augusztusának végén a Budapest feletti szakaszon több helyen észlelték, hogy ez a faj ismét százezres csapatokban rajzik. Azóta minden évben lehet észlelni a fajt, egyes években kimondottan nagy rajzások is voltak. Habár a visszatérésük egyfajta ökológiai jelzés, hogy a modern szennyvíztisztító berendezések beváltak, és a Duna vize egészséges mértékben tisztul, ettől függetlenül többféle tényező (elsősorban emberi tevékenységgel összefüggő infrastrukturális fejlesztések) fenyegeti őket. Miközben a célunk az, hogy ezt a fajt megvédjük, nagyon sok mindent nem tudunk még a faj ökológiájáról, viselkedéséről, a populációinak a genetikai változatosságáról, de még az elterjedését sem ismerjük teljesen pontosan. Ahhoz, hogy jobban meg lehessen ismerni a faj pontos elterjedését, sok georeferált adatra volna szükség.

Tehát a dunavirág pontos elterjedésének feltérképezésében kérik kutatók és természetvédők az izeltlabuak.hu természetfotós rovarász közösség segítségét.

A dunavirág tiszai rokonához képest kisebb termetű (kb. 3 cm), rövidebb a faroktüskéje és fehér színű. Az esti-éjszakai órákban, tehát sötétben repül. A rajzások általában augusztus közepétől szeptember elejéig-közepéig történnek. A teljes magyar Duna szakaszon (de leginkább Budapesttől felfelé) és a mellékfolyóin (elsősorban a Rába, Ipoly, Garam, Nyitra és a Vág folyókon) várható hogy meg fog jelenni.

Kérjük, ha Dunán vagy mellékfolyóin jártok este vagy éjszaka és fehér kérészeket láttok repülni, rögzítsétek észleléseiteket képekkel, helyszínnel, dátummal az izeltlabuak.hu-n. A rajzásról készült fotók is nagyon látványosak, de lehetőleg legyenek az állatokról közeli képek is, hogy minden kétséget kizáróan lehessen validálni a találatokat.

A dunavirág kutatásában és védelmében aktívan közreműködő hazai szervezetek: ELTE TTK Biológiai Intézet és ELKH ÖK (Kriska György és Egri Ádám kutatócsoportja), Duna-Ipoly Nemzeti Park, Budapest Főváros önkormányzat, Pest Megyei önkormányzat, valamint a WWF Magyarország Alapítvány.

Két Duna menti helyszínen a WWF Magyarország élőhely helyreállítási projektekben működik közre. Az egyik helyszín a Dunakanyarban Sződliget (1675 fkm) térségében a másik pedig az Érd-Nagytétény szakaszon van. Minden, ezekről a területekről származó biotikai adat (nemcsak dunavirág, de bármilyen más természetvédelmi szempontból fontos rovarfaj adata) hozzájárul az ottani élőhelyhelyreállítási munkák és a természetvédelmi beavatkozások alátámasztásához és ezekkel a megfigyeléseiddel nagyban támogatnád a WWF Magyarország és projektpartnereinek munkáját. További információt itt találtok a Danube 4 ALL és a RestoRiver projektekről.

Köszönet minden hasznos adatért!


Rögzítsd az észlelésedet

Az izeltlabuak.hu-n rögzített dunavirág észlelések:

Ez a weboldal sütiket használ a személyre szabott tartalmak megjelenítéséhez, a forgalom méréséhez és a hozzászólásokhoz. Bővebben