Noctuidae - bagolylepkék
Forrás: Dr. Gozmány László (1970): Fauna Hungariae 11. füzet Bagolylepkék I. - Noctuidae I.
Fejük a test többi részéhez mérten kicsi, szemük többnyire kerek, félgömb alakú, rendszerint csupasz, csak néhány alcsalád tagjaiét díszíti finom szőrözet (Colocasiinae, Hadeninae, pl.
), más alcsaládokban a csáptő alól szempillaszerűen sorba rendezett szőrök hajolnak a szem fölé (Calpinae, Plusiinae, Cuculliinae, pl.
). Ajaktapogatójuk rendszerint nem hosszabb a fejüknél, többnyire az arc előtt fölfelé görbül, a Hypeninae alcsaládban azonban igen hosszú, előrenyújtott (pl.
,
,
). Az ízeket rendszerint sűrű, odasimuló pikkelyzet és olykor szőrök borítják, ritkább esetekben rendszertelenül szétálló serték fedik, a 2. íz vaskos, nagy, a csúcsíz rövid, zömök. Nyelvük az esetek többségében jól fejlett és az ajaktapogatók között feltekercselve rejlik (ezért az ábrák többségén nem ábrázoltuk). Csápjuk az egyszerű fonalas alkatútól a pilláson át a kétoldalúan fésűs pillákkal vagy fogakkal ékesítettekig változik (pl.
,
,
). Toruk jellegzetes, bagolylepke alkatú: a gallér többnyire jól látható, nagy, a válltakarók szélesek, gyakran erősen megnyúltak, a gallérnak és a tor közepének szőrözete olykor csuklyaszerűen kiképzett (vö. 1. füzet,
). Potrohuk rendszerint dúsan, rásimulóan szőrözött, gyakran azonban a szőrözet gyapjassá vagy éppen bozontossá válik (pl.
,
), s nem ritkák az egyes potrohszelvényeken (felül középen) fellépő pamacsok sem (pl. Plusiinae, pl. 59.-70. ábra). Elülső szárnyuk megnyúlt, leghosszabb oldala a felső, a legrövidebb a külső szegély. Mintázatuk többnyire a jól észlelhető ún. bagolylepke-rajzolatból áll, amelynek legjellemzőbb részei a harántéren elhelyezkedő vesefolt, a sejt közepén látható körfolt, az alatta a ráncban helyet foglaló csapfolt és a tőben elnyúló ékfolt, ezenkívül a többnyire nyílfej alakú foltokból összetett és a külső szegély mögött végigfutó (submarginalis) hullámvonal, valamint a belső (antemediana) és a külső (postmediana) keresztvonal, s a szárny közepén húzódó árnyékvonal (vö. 1. füzet:
). Így tehát az elülső szárny három, rendszerint jól elhatárolható mezőre oszlik: a tőteret a belső keresztvonal, a középteret a külső keresztvonal zárja le, a hullámvonal a külső szegélytérben fut le s azt a szegély tővonala határolja, amelyre nyomban a rojt (az esetleg benne lefutó választóvonallal) következik. Hátulsó szárnyuk lekerekített, rajtuk az elülső szárny mintázatának folytatása látható, vagy legalábbis a szegélytér sötétebb, illetve az egész szárny rajzolatlan, de a harántéren (a sejt végén) elhelyezkedő holdfolt rendszerint észlelhető. Szárnyaik fonákján olykor a felszín mintázatának többé-kevésbé pontos tükörképe látható, illetve annak csupán egyes részei vagy attól eltérő rajzolati elemek (ezért a habitusképek bal oldalán a szárnyak fonákját is ábrázoltuk); többnyire azonban a fonák lényegében rajzolatmentes. Elülső szárnyuk erezetére a szűk felső szegélytérre összeszorított r erek jellemzők, amelyek közül az r3+4+5 majd mindig nyélen van, és az r2 vagy r3 ér tövénél az erek anasztomizálása következtében az ún. areola vagy sejtecske jön létre. A családba tartozó fajok, illetve nemek erezete igen hasonlít egymáshoz: ettől a sémától csak kevés eltérés tapasztalható, ezért e csoportban az erezet szerkezetének korántsincs akkora taxonómiai jelentősége, mint sok más, főként molylepkecsaládban. A felosztás szempontjából azonban az egyébként egyszerű erezetszerkezetű hátulsó szárny egyik bélyege nagy jelentőségű, nevezetesen a harántérből (a sejtet lezáró érből) kiinduló m2 ér lefutásának mikéntje. Az első 13 alcsaládban ugyanis az m2 ér messze a sejt közepén végigfutó és szabad szemmel is jól észlelhető ránc -amely a sejten túl egészen a külső szegélyig hatol - alatt található, s rendszerint az m3 ér kiindulási pontjához közel ered (vö. pl.
). Ez az alcsoport az ún. Noctuidae quadrifidae. A fennmaradó, törzsfejlődésileg magasabb rangú 7 alcsaládban az m2 ér a harántér közepéből vagy ahhoz közel ered, s vagy az említett ráncban, vagy annak alsó határán fut végig. Ezek a fajok a Noctuidae trifidae alcsoportot alkotják. (E kétféle erezetszerkezet jelentősége egyes határesetek miatt régóta vitás - pl. az Agrotis venustula HBN. fajt erezete a Noctuidae trifidae csoportba [Amphipyrinae alcsalád], más bélyegei viszont a Noctuidae quadrifidae csoportba [Jaspidiinae alcsalád] utalják -, de gyakorlati értéke pl. a határozókulcsok felállításában kétségbevonhatatlan). Lábuk - legalábbis a lábszárakig, a lábfejízek már kevésbbé - szőrös, lábszáraikat ezen felül több alcsaládban tövisek sora is ékesíti (lásd pl.
); egyes nemekbce az elülső lábszár végén nagy karom látható, a tövisek pedig hiányoznak (Melicleptriinae alcsalád), ismét más alcsaládokhan nem minden lábszáron vannak tövisek, csupán a 2.-és a 3.-on, vagy mindössze a 3.-on, amely azonkívül mindenkor 2 pár sarkantyút is hord. Minden lábpár járóképes. Farpamacsuk sima vagy felálló (pl. Apatelinae), egyes fajok nőstényére (pl. Oxytrypiinae) a hosszú, kiálló tojócső jellemző, a többségé azonban rejtett. Egyes fajok illatszervekkel is rendelkeznek, amelyek többnyire hosszú és szétterjeszthető szőrpamacsokként jelennek meg (így a Hypeninae alcsalád több fajának lábain; pl.
).
Az imágók többsége éjszaka repül, nappalra elrejtőzik rőzse, kövek, kidült fák, fakéreg alá, avarba, fák repedéseibe, a talajban keletkező hasadékokba, sőt emberi létesítményekbe, házakba. gazdasági épületekbe, kutakba, vermekbe, szobákban foggönyökbe, képek alá stb. is. Nappal csak kevés faj táplálkozik: főként a Noctuidae quadrifidae csoport tagjai közül a Catocalinae, Plusiinae, Jaspidiinae alcsaládokba tartozó fajok imágói, a Noctuidae trifidae csoportból alig néhány (ismertebb esetek az Actinotia radiosa ESP. és a Chloridea viriplaca (akt. Heliothis viriplaca) HUFN. nappali viráglátogatása). Cukortartalmú táplálékot vesznek fel, nektárt, fák csurgó nedvét, levéltetvek édes váladékát, ezért többségük cukortartalmú mesterséges csalogatószerekkel is gyűjthető ( csalétkezés !), főleg nagy szárazság idején. Nem gyűjthetők csalétekkel annak a néhány fajnak az imágói, amelyek nyelve táplálékfelvételre alkalmatlan (pl. a Brachionycha HBN. és Episema O. nemek tagjai).
Az imágók bár eltérő mértékben, de általában érzékenyek a fényre, ezért éjszaka mesterséges fénnyel is gyűjthetők. Csak kivételesen repülnek azonban fényre a nappali órákban aktív imágók, amelyek közül többet még egyáltalán nem figyeltek meg lámpán (pl. Actinotia radiosa ESP, Oxytrypia orbiculosa ESP.). Sok faj imágói csak kivételesen reagálnak pozitíve a fényre, mint pl. az Amphipyra O. vagy Cucullia SCHRK. génuszok tagjai. Számos faj imágói kizárólag vagy többnyire csak meghatározott időpontban repülnek, így pl. a Hydraecia micacea ESP. éjszaka 2 órakor jelentkezik a fény körül.
A hernyók csupaszok, gyakran bibircsesek, s ezeken legfeljebb 1-2 sörte található, míg az Apatelinae alcsalád legjellemzőbb bélyege a fajok pamacsosan vagy sűrűn szőrözött hernyói. Külső fogyasztók, leveleken, dudvákon, ritkábban száraz növényi részeken élnek (avar), egyes fajok endofág életmódot folytatnak (pl. nádszárban), mások pedig ragadozók (pl. Calymma HBN.). Szabadon vagy szövedékben bábozódnak, vagy a föld felszínén kövek, kérgek stb. alatt, vagy a talajban.
A bagolylepkék az egész Földön elterjedtek, nagy részük a mérsékelt égövek alatt (főként a trifidae), de bőven akadnak képviselőik a trópusokon is, így a Plusiinae és Hypeninae alcsaládok ott érik el a legnagyobb fajszámot. Magyarországról 20 alcsaládot, 198 nemet és 477 fajt ismerünk. A modern szerzők többsége az Othreinae (= Ophiderinae) alcsaládot feloszlatta, s a palearktikus fajok többségét a Catocalinae alcsaládba sorolta be; az Othreinae alcsalád a délkelet-ázsiai és orientális régió egyik igen jellegzetes nemén alapul, s ha e fajokra fenntartható is, a hazai faunában ennek az alcsaládnak nincsen képviselője. A trópusokon elterjedt, de a hazai faunisztikai irodalomban is említett Stictoperinae alcsaládot Európában (a Földközi-tenger medencéjében) a Zebeeba KIRBY ( = Nycteola HS.) falsalis HS. képviseli, mivel azonban elterjedésének északi határa a dalmát tengerpart, hazánkban e faj, nem és alcsalád nem fordul elő.
A családba több veszedelmes, főként mezőgazdasági kártevő tartozik, pl. az Autographa gamma L. (emellett jellegzetes vándorlepkefaj is!), a Chloridea maritima (akt.: Chilodes maritima - szerk.) Grsl., Mamestra brassicae L., M. oleracea L. (akt. Lacanobia oleracea - szerk.), Scotia segetum SCHIFF. (akt. Agrotis Segetum - szerk.), ipsilon HUFN. (akt.: Agrotis ipsilon), Euxoa aquilina SCHIFF., temera HBN., Spaleotis ravida SHIFF. és Amathes c-nigrum (akt.: Xestia c-nigrum - szerk.) L. E fajok kártételét és az elhárítás módját a vonatkozó nemek ismertetésénél tárgyaljuk.
Az imágók többsége éjszaka repül, nappalra elrejtőzik rőzse, kövek, kidült fák, fakéreg alá, avarba, fák repedéseibe, a talajban keletkező hasadékokba, sőt emberi létesítményekbe, házakba. gazdasági épületekbe, kutakba, vermekbe, szobákban foggönyökbe, képek alá stb. is. Nappal csak kevés faj táplálkozik: főként a Noctuidae quadrifidae csoport tagjai közül a Catocalinae, Plusiinae, Jaspidiinae alcsaládokba tartozó fajok imágói, a Noctuidae trifidae csoportból alig néhány (ismertebb esetek az Actinotia radiosa ESP. és a Chloridea viriplaca (akt. Heliothis viriplaca) HUFN. nappali viráglátogatása). Cukortartalmú táplálékot vesznek fel, nektárt, fák csurgó nedvét, levéltetvek édes váladékát, ezért többségük cukortartalmú mesterséges csalogatószerekkel is gyűjthető ( csalétkezés !), főleg nagy szárazság idején. Nem gyűjthetők csalétekkel annak a néhány fajnak az imágói, amelyek nyelve táplálékfelvételre alkalmatlan (pl. a Brachionycha HBN. és Episema O. nemek tagjai).
Az imágók bár eltérő mértékben, de általában érzékenyek a fényre, ezért éjszaka mesterséges fénnyel is gyűjthetők. Csak kivételesen repülnek azonban fényre a nappali órákban aktív imágók, amelyek közül többet még egyáltalán nem figyeltek meg lámpán (pl. Actinotia radiosa ESP, Oxytrypia orbiculosa ESP.). Sok faj imágói csak kivételesen reagálnak pozitíve a fényre, mint pl. az Amphipyra O. vagy Cucullia SCHRK. génuszok tagjai. Számos faj imágói kizárólag vagy többnyire csak meghatározott időpontban repülnek, így pl. a Hydraecia micacea ESP. éjszaka 2 órakor jelentkezik a fény körül.
A hernyók csupaszok, gyakran bibircsesek, s ezeken legfeljebb 1-2 sörte található, míg az Apatelinae alcsalád legjellemzőbb bélyege a fajok pamacsosan vagy sűrűn szőrözött hernyói. Külső fogyasztók, leveleken, dudvákon, ritkábban száraz növényi részeken élnek (avar), egyes fajok endofág életmódot folytatnak (pl. nádszárban), mások pedig ragadozók (pl. Calymma HBN.). Szabadon vagy szövedékben bábozódnak, vagy a föld felszínén kövek, kérgek stb. alatt, vagy a talajban.
A bagolylepkék az egész Földön elterjedtek, nagy részük a mérsékelt égövek alatt (főként a trifidae), de bőven akadnak képviselőik a trópusokon is, így a Plusiinae és Hypeninae alcsaládok ott érik el a legnagyobb fajszámot. Magyarországról 20 alcsaládot, 198 nemet és 477 fajt ismerünk. A modern szerzők többsége az Othreinae (= Ophiderinae) alcsaládot feloszlatta, s a palearktikus fajok többségét a Catocalinae alcsaládba sorolta be; az Othreinae alcsalád a délkelet-ázsiai és orientális régió egyik igen jellegzetes nemén alapul, s ha e fajokra fenntartható is, a hazai faunában ennek az alcsaládnak nincsen képviselője. A trópusokon elterjedt, de a hazai faunisztikai irodalomban is említett Stictoperinae alcsaládot Európában (a Földközi-tenger medencéjében) a Zebeeba KIRBY ( = Nycteola HS.) falsalis HS. képviseli, mivel azonban elterjedésének északi határa a dalmát tengerpart, hazánkban e faj, nem és alcsalád nem fordul elő.
A családba több veszedelmes, főként mezőgazdasági kártevő tartozik, pl. az Autographa gamma L. (emellett jellegzetes vándorlepkefaj is!), a Chloridea maritima (akt.: Chilodes maritima - szerk.) Grsl., Mamestra brassicae L., M. oleracea L. (akt. Lacanobia oleracea - szerk.), Scotia segetum SCHIFF. (akt. Agrotis Segetum - szerk.), ipsilon HUFN. (akt.: Agrotis ipsilon), Euxoa aquilina SCHIFF., temera HBN., Spaleotis ravida SHIFF. és Amathes c-nigrum (akt.: Xestia c-nigrum - szerk.) L. E fajok kártételét és az elhárítás módját a vonatkozó nemek ismertetésénél tárgyaljuk.
Forrás: Dr. Gozmány László (1970): Fauna Hungariae 11. füzet Bagolylepkék I. - Noctuidae I.
Ez a weboldal sütiket használ a személyre szabott tartalmak megjelenítéséhez, a forgalom méréséhez és a hozzászólásokhoz. Bővebben