Lilioceris merdigera - hagymabogár

Feje vörös, egyes változatok esetében a fejpajzsa fekete is lehet. Lábai — a térdek és a lábfejízek kivételével — vörösek, hasa többnyire fekete, de legalább a potroh vége vörös. A szárnyfedő pontsorai durvábbak. Az előtor befűződése sekélyebb. Csápja rövidebb és vékonyabb (). 6—7,5 mm.

Előfordul Közép- és Dél-Európában, továbbá Szibériában. Faunaterületünkön mindenütt előfordul és közönséges. Tápnövénye a Convallaria majalis, de más liliomféléken is előfordul, így a Lilium-, Polygonatum- és Allium-, valamint Muscari-fajokon (V—VII.) — Hagymabogár

Változatai:

1. Csápja nem teljesen fekete, hanem az első vagy több íze is egészen vagy csak alul vörös. — Gyakoribb, mint a törzsalak
ab. rufipes Herbst

2. Csápja olyan, mint az előző változaté, de a has színeződésében a vörös szín kiterjedtebb, így a mellvég oldallemezei és a mell közepe, továbbá a potroh első 2 lemezének oldalai is vörös színűek. — A törzsalak közt szórványosan mindenütt előfordul
ab. Mediciana Lac.

3. Fején csak a homlokdudorok vörösek, feje egyébként fekete. Olykor az előtor hátán elmosódott szélű fekete folt lép fel. — A törzsalakkal együtt fordul elő és nem ritka
ab. collaris Lac.
Forrás: Dr. Kaszab Zoltán (1962): Levélbogarak - Chrysomelidae: Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae)
Ez a weboldal sütiket használ a személyre szabott tartalmak megjelenítéséhez, a forgalom méréséhez és a hozzászólásokhoz. Bővebben