Agabus guttatus - hegyi gyászcsíkbogár
Agabus guttatus (PAYKULL, 1798) – Hegyi gyászcsíkbogár
A test hossza 7,8–9,2 mm, alakja megnyúlt, hát-hasi irányban lapított. A fej fekete, az alapján lévő két folt vörösesbarna. A csáp és tapogatók vöröses-sárgásbarnák. Az előhát fekete, oldalai és elülső éle keskenyen vörösesbarna, oldalai szegélyezettek, az alapon majdnem párhuzamosak, a hátulsó szögek derékszögűek. Az előhát elülső éle mentén húzódó pontsor keskenyen megszakított, a pontok nélküli szakasz szélessége kb. azonos a pajzsocska alapi szélességével. A hátoldal többé-kevésbé csillogó, recézete egyszeres, a sejtek nagyok, méretük és alakjuk változó, a nőstényeken jobban bevésettek. A szárnyfedő fekete, sorpontjai feltűnők, a csúcshoz közel és az oldalakon középen sárga foltok vannak, ezek gyakran redukáltak vagy feldarabolódtak.
(NILSSON és HOLMEN 1995, G. Marklund)
A hasoldal fekete, a mellfedőperem elülső része, a hátsó csípő közepe és a potroh haslemezeinek hátulsó szegélye gyakran vörösesbarna. A combok és a lábszár barnák vagy feketék, csúcsuk vörösesbarna. A lábfejek vörösesbarnák, a hátsó lábfej 1. íze barna. Az előtori melltőlemez sima, széles, alig domború, oldalai határozottan szegélyezettek, csúcsa tompán hegyes. Az utómell oldalszárnyai keskenyek (CS/U=2,1–2,3). A potroh utolsó haslemeze hosszanti irányban ráncolt, ez a nőstények esetében jobban kifejezett. A hímek mellső és középső lábának első három lábfejíze gyengén kiszélesedett, a karmok nem módosultak. A pénisz hosszú, oldalirányban lapított, csúcsa előtt enyhén kiszélesedik.
A fajcsoport másik hazai fajától [A. biguttatus - a Szerk.] előhátának szélesen megszakított pontsora egyértelműen elkülöníti.
Szélesen elterjedt nyugati-palearktikus faj. Európa legnagyobb részén, Kis-Ázsiában, keleten egészen Nyugat-Szibériáig fordul elő. Magyarország hegyvidékein gyakori. Elsősorban oxigéndús, hideg forrásokban és kis hegyvidéki áramló vizekben, erdei patakokban, kövek között él. Szárnyizmai gyengén fejlettek, de esetenként előkerül fénycsapdaanyagból is. Gyűjtötték már barlangi vizekben, egy-egy példány időnként előkerül iszapos aljzatú áramló vizekből és friss, tiszta pocsolyákból is. Petéit leggyakrabban mohapárnába rakja (GALEWSKI 1974c).
A test hossza 7,8–9,2 mm, alakja megnyúlt, hát-hasi irányban lapított. A fej fekete, az alapján lévő két folt vörösesbarna. A csáp és tapogatók vöröses-sárgásbarnák. Az előhát fekete, oldalai és elülső éle keskenyen vörösesbarna, oldalai szegélyezettek, az alapon majdnem párhuzamosak, a hátulsó szögek derékszögűek. Az előhát elülső éle mentén húzódó pontsor keskenyen megszakított, a pontok nélküli szakasz szélessége kb. azonos a pajzsocska alapi szélességével. A hátoldal többé-kevésbé csillogó, recézete egyszeres, a sejtek nagyok, méretük és alakjuk változó, a nőstényeken jobban bevésettek. A szárnyfedő fekete, sorpontjai feltűnők, a csúcshoz közel és az oldalakon középen sárga foltok vannak, ezek gyakran redukáltak vagy feldarabolódtak.
(NILSSON és HOLMEN 1995, G. Marklund)
A hasoldal fekete, a mellfedőperem elülső része, a hátsó csípő közepe és a potroh haslemezeinek hátulsó szegélye gyakran vörösesbarna. A combok és a lábszár barnák vagy feketék, csúcsuk vörösesbarna. A lábfejek vörösesbarnák, a hátsó lábfej 1. íze barna. Az előtori melltőlemez sima, széles, alig domború, oldalai határozottan szegélyezettek, csúcsa tompán hegyes. Az utómell oldalszárnyai keskenyek (CS/U=2,1–2,3). A potroh utolsó haslemeze hosszanti irányban ráncolt, ez a nőstények esetében jobban kifejezett. A hímek mellső és középső lábának első három lábfejíze gyengén kiszélesedett, a karmok nem módosultak. A pénisz hosszú, oldalirányban lapított, csúcsa előtt enyhén kiszélesedik.
A fajcsoport másik hazai fajától [A. biguttatus - a Szerk.] előhátának szélesen megszakított pontsora egyértelműen elkülöníti.
Szélesen elterjedt nyugati-palearktikus faj. Európa legnagyobb részén, Kis-Ázsiában, keleten egészen Nyugat-Szibériáig fordul elő. Magyarország hegyvidékein gyakori. Elsősorban oxigéndús, hideg forrásokban és kis hegyvidéki áramló vizekben, erdei patakokban, kövek között él. Szárnyizmai gyengén fejlettek, de esetenként előkerül fénycsapdaanyagból is. Gyűjtötték már barlangi vizekben, egy-egy példány időnként előkerül iszapos aljzatú áramló vizekből és friss, tiszta pocsolyákból is. Petéit leggyakrabban mohapárnába rakja (GALEWSKI 1974c).
Forrás: CSABAI Zoltán (2000): Vízibogarak kishatározója I. (Coleoptera: Haliplidae, Hygrobiidae, Dytiscidae,
Noteridae, Gyrinidae). — Vízi Természet- és Környezetvédelem sor., 15. köt., Környezetgazdálkodási
Intézet, Budapest, 277 pp.
Ez a weboldal sütiket használ a személyre szabott tartalmak megjelenítéséhez, a forgalom méréséhez és a hozzászólásokhoz. Bővebben