Agabus biguttatus - pataki gyászcsíkbogár
Agabus biguttatus (OLIVIER, 1795) – Pataki gyászcsíkbogár
A test hossza 8,4–11,1 mm, alakja megnyúlt, hát-hasi irányban lapított. A fej fekete, az alapján lévő két folt vörösesbarna. A csáp és tapogatók vöröses-sárgásbarnák, a csáp ostorízeinek csúcsa gyakran sötétebb. Az előhát fekete, oldalai és elülső éle keskenyen vörösesbarna, oldalai szegélyezettek, az alapon majdnem párhuzamosak. Az előhát elülső éle mentén húzódó pontsor szélesen megszakított, a pontok nélküli szakasz szélessége a pajzsocska alapi szélességénél jóval nagyobb. A hátoldal többé-kevésbé csillogó, recézete egyszeres, a sejtek mérete és alakja változó, a nőstényeken jobban bevésettek. A szárnyfedő fekete vagy barna, alapja esetenként világosbarna, sorpontjai nem feltűnők, de megvannak. A csúcshoz közel, az oldalakon középen és gyakran az elülső harmadban is sárga foltok vannak, ezek gyakran redukáltak vagy feldaraboltak. A hasoldal fekete, a mellfedőperem elülső része, a hátsó csípő közepe és a potroh haslemezeinek hátulsó szegélye gyakran vörösesbarna. A combok és a lábszárak barnák vagy feketék, csúcsuk vörösesbarna. A lábfejek vörösesbarnák, a hátsó lábfej sötétebb. Az előmell tetőszerűen kiemelkedő, az előtori melltőlemez sima, széles, alig domború, oldalai határozottan szegélyezettek, csúcsa hegyes. Az utómell oldalszárnyai keskenyek. A potroh utolsó haslemeze hosszanti irányban ráncolt, ez a nőstények esetében jobban kifejezett. A hímek mellső és középső lábának első három lábfejíze gyengén kiszélesedett, a karmok nem módosultak.
A hozzá leginkább hasonló A. guttatus-tól az előhát elülső éle mentén futó keskenyen megszakított pontsor alapján választható el legegyszerűbben. Sárga foltjai miatt összekeverhető az A. didymus-szal is, de ez utóbbi rövid hátsó lába alapján könnyen felismerhető [Agabus didymus hazánkban nem él. - A Szerk.]
Szélesen elterjedt palearktikus faj. Szinte egész Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában honos. Magyarországon gyakori. Hegyvidékek áramló vizeihez kötődik. Gyakran a hozzá hasonló ökológiai igényű A. guttatus-szal együtt fordul elő (ÁDÁM 1993). Petéit leggyakrabban mohalevélkék közé rakja (GALEWSKI 1974c).
A test hossza 8,4–11,1 mm, alakja megnyúlt, hát-hasi irányban lapított. A fej fekete, az alapján lévő két folt vörösesbarna. A csáp és tapogatók vöröses-sárgásbarnák, a csáp ostorízeinek csúcsa gyakran sötétebb. Az előhát fekete, oldalai és elülső éle keskenyen vörösesbarna, oldalai szegélyezettek, az alapon majdnem párhuzamosak. Az előhát elülső éle mentén húzódó pontsor szélesen megszakított, a pontok nélküli szakasz szélessége a pajzsocska alapi szélességénél jóval nagyobb. A hátoldal többé-kevésbé csillogó, recézete egyszeres, a sejtek mérete és alakja változó, a nőstényeken jobban bevésettek. A szárnyfedő fekete vagy barna, alapja esetenként világosbarna, sorpontjai nem feltűnők, de megvannak. A csúcshoz közel, az oldalakon középen és gyakran az elülső harmadban is sárga foltok vannak, ezek gyakran redukáltak vagy feldaraboltak. A hasoldal fekete, a mellfedőperem elülső része, a hátsó csípő közepe és a potroh haslemezeinek hátulsó szegélye gyakran vörösesbarna. A combok és a lábszárak barnák vagy feketék, csúcsuk vörösesbarna. A lábfejek vörösesbarnák, a hátsó lábfej sötétebb. Az előmell tetőszerűen kiemelkedő, az előtori melltőlemez sima, széles, alig domború, oldalai határozottan szegélyezettek, csúcsa hegyes. Az utómell oldalszárnyai keskenyek. A potroh utolsó haslemeze hosszanti irányban ráncolt, ez a nőstények esetében jobban kifejezett. A hímek mellső és középső lábának első három lábfejíze gyengén kiszélesedett, a karmok nem módosultak.
A hozzá leginkább hasonló A. guttatus-tól az előhát elülső éle mentén futó keskenyen megszakított pontsor alapján választható el legegyszerűbben. Sárga foltjai miatt összekeverhető az A. didymus-szal is, de ez utóbbi rövid hátsó lába alapján könnyen felismerhető [Agabus didymus hazánkban nem él. - A Szerk.]
Szélesen elterjedt palearktikus faj. Szinte egész Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában honos. Magyarországon gyakori. Hegyvidékek áramló vizeihez kötődik. Gyakran a hozzá hasonló ökológiai igényű A. guttatus-szal együtt fordul elő (ÁDÁM 1993). Petéit leggyakrabban mohalevélkék közé rakja (GALEWSKI 1974c).
Forrás: CSABAI Zoltán (2000): Vízibogarak kishatározója I. (Coleoptera: Haliplidae, Hygrobiidae, Dytiscidae,
Noteridae, Gyrinidae). — Vízi Természet- és Környezetvédelem sor., 15. köt., Környezetgazdálkodási
Intézet, Budapest, 277 pp.
Ez a weboldal sütiket használ a személyre szabott tartalmak megjelenítéséhez, a forgalom méréséhez és a hozzászólásokhoz. Bővebben