Leucorrhinia caudalis - tavi álarcos-szitakötő
Elterjedése:
A Leucorrhinia pectoralishoz hasonlóan Európa középső sávjában honos, ez a sáv azonban valamivel keskenyebb, különösen a déli szegélyen. A jelenlegi elterjedés súlypontja Közép-Európa északi sávjába tehető. Összességében egy meglehetősen ritka, szétdarabolódott areajú fajról van szó, mely Helsdingen et al. (1996) szerint nagy valószínűséggel egyike az Európai Közösség és talán az egész Nyugat Palearktikum egyik leginkább veszélyeztetett szitakötőinek.
Hazánkban kisebb, elszigetelt populációi ismertek a Tisza és a Dráva mentén található holtágakból és kavicsbányatavakból. Több, régebben ismert élőhelyéről eltűnt.
Ökológia, lárvális élőhely, fenológia, imágó élőhelye:
A faj főként a nem sekély tipusú kisvizek lakója, kedvelt élőhelyei a holtágak, morotvák, nagyobb állóvizek többé-kevésbé lefűződött, növénydús öblei, valamint növényzetben gazdag kavicsbányatavak. Megtelepedését leginkább a gazdag hinárnövényzet befolyásolja, ami sok esetben a Ceratophyllum dús szövevénye. Esetenként társul a Leucorrhinia pectoralisszal, de ez inkább bányatavakon, mesterséges élőhelyeken figyelhető meg, lápokon ritkábban. Az elalgásodott, meggyérült makrovegetációjú, átlátszatlanná vált vizekből kiszorul. A lárva - az eddigi hazai vizsgálatok során - leginkább a tócsagaz állományokban található, feltehetően aktív zsákmánykereső életmódot folytat.
Ez a faj is a korán kibújó, szinkronizáltan kelő szitakötők közé tartozik, azonban előfordulhat, hogy a kibújás elhúzódik május elejétől június elejéig. Az átváltozás gyakran zajlik a vízből kiálló növényeken, - nádszálon, gyékényen és más kiemelkedő növényi részen, - ritkábban a parton is megfigyelhető. A fiatal imágók eltávolodnak valamelyest a kikelés helyétől, azonban - talán épp a ritkaság miatt - nagyobb távolságra való szóródásról, illetőleg csoportosan végzett táplálkozási repülésről nincs tudomásunk.
A kibújást követő 1-2 héten belül lehet az ivarérett - főként hím - példányokat megfigyelni a számukra megfelelő víztestek mentén, a szaporodásra alkalmas helyeken territóriumot foglalva. Ezek a területek gyakran a littorális zónába beékelődött, vagy azzal határos tócsagaz állományok, ahol a víz fölé hajló ágakon, száraz nádcsonkokon pihenő hímek időről-időre körbejárják területüket, majd visszatelepednek őrhelyükre, közben esetenként összecsapásokba keverednek a szomszédos terület "gazdájával", vagy más fajú szitakötőkkel.
Nőstény érkezésekor a legszemfülesebb hím rácsap, megragadja és hamarosan bekövetkezik a párzás, a vízparttól kicsit távolabb, nyugalmas helyen letelepedve. Ennek végeztével a hím visszakíséri partnerét a vízhez és megfelelő helyen a nőstény potrohvégét a vízbe merítgetve elkezdi lerakni tojásait, a víz fölött lebegve. Eközben a hím a nőstény fölött szitálva őrködik, igyekszik minden fajazonos hímet távoltartani, de nem riad vissza a nála termetesebb "betolakodók" elüldözésétől sem. Természetesen a csatározások közben előbb-utóbb szem elől téveszti a nőstényt, és az hamarosan odébbáll, vagy másik hím csap le rá, így kezdődik az egész előlről.
Veszélyeztető tényezők:
Elsősorban az élőhelyek elvesztése sodorta ezt a fajt is szinte mindenütt a kipusztulás közelébe. A folyók szabályozása miatt szinte teljesen megszűnt az új holtágak, morotvák keletkezésének lehetősége, a régebbiek eutrofizálódása, feltöltődése, esetleg halasítása, vagy más hasznosítása nem kedvez a fajnak. Másodlagos élőhelyein, kubikgödrökben, bányatavakon szintén gyakori veszély az eutrofizáció (illetve kimondottan az algásodásba való elhajlás), halasítás, horgászati- és egyéb szabadidős használat eluralkodása.
A faj fennmaradása egy célirányos program kidolgozása és megvalósítása nélkül teljesen esetleges, véletlenszerű. A programnak tartalmaznia kell a meglévő populációk teljeskörű, élőhelyre is kiterjedő védelmét, minden károsító emberi behatás kiszűrését, egy általános, a potenciális élőhelyekre (kisvizekre) vonatkozó védelmi program és figyelemfelkeltő akció megvalósítását, valamint a faj legnépesebb populációiból befogott egyedektől származó, mesterségesen előnevelt utódokkal (fiatal lárvákkal) való, alkalmas élőhelyekre történő betelepítést. A kiválasztott élőhelyeken a betelepítést követően az eredmény monitorozását rendszeresen el kell végezni, továbbá az adott helyen a faj fennmaradásának prioritást kell biztosítani minden más - hal-, kétéltű-, vagy madárvédelmi - programmal szemben. A kiválasztott előhely lehet kisebb kavicsbányató, ahol mindezek a feltételek biztosíthatók.
Populációs trendek:
Európában - ahol még nem pusztult ki - szinte mindenütt drasztikus visszaszorulása tapasztalható, csak Lengyelországban és Finnországban mondható stabilabbnak a faj helyzete. Nálunk évtizedek maradtak ki megfigyelési adatok nélkül. Az utóbbi években néhány populúcióról tudunk a Tisza, a Dráva és a Mura mentén lévő holtágakból, bányatavakból. Több más, régebbről ismert populáció megszűnni látszik, vagy lappangó állapotban van. Rendkívül fontos lenne a jelenlegi valós állapot felmérése!
Terepi megfigyelés módjai, adatgyűjtés:
Az imágóknál leírt viselkedés, elsősorban a hímek területtartó magatartása közben a legegyszerűbb a terepi megfigyelés. Az érett hím szinte semmi más hazai fajjal nem téveszthető össze: jellegzetes faji bélyeg a kifehéredő szárnyjegy és szárnycsúcs, a potroh elülső felének fehéres, hamvas, bevonata, valamint a fehér potrohfüggelék. Ezek távcsővel távolabbról is észlelhetők, amint leült őrhelyére a hím. A nőstény egyedül a legritkább esetben kerül megfigyelésre.
2-3 sikeresen megfigyelt hím példány, esetleg sikeres tojásrakás alapos gyanút szolgáltathat arra, hogy egy adott víztesten a Leucorrhinia caudalis él, ezért mindenképpen érdemes kísérletet tenni a lárvák, vagy még inkább, következő tavasszal az exuviumok megtalálására. A lárvák igen erősen tüskézettek a L. pectoralishoz képest, szinte Epitheca jellegűek. Amennyiben megoldható, a lárvabőrök teljes felvételével (számlálással) állapítsuk meg az állomány hozzávetőleges népességét, vagy legalábbis egy adott partszakaszra vetített egyedsűrűségét! A továbbiakban is évről-évre végezzük el az exuviumok felvételét. Ne feledjük, hogy ez a faj is - kisebb mérete ellenére - kétéves fejlődésű, ezért minden második év adata vethető össze egymással.
A Leucorrhinia pectoralishoz hasonlóan Európa középső sávjában honos, ez a sáv azonban valamivel keskenyebb, különösen a déli szegélyen. A jelenlegi elterjedés súlypontja Közép-Európa északi sávjába tehető. Összességében egy meglehetősen ritka, szétdarabolódott areajú fajról van szó, mely Helsdingen et al. (1996) szerint nagy valószínűséggel egyike az Európai Közösség és talán az egész Nyugat Palearktikum egyik leginkább veszélyeztetett szitakötőinek.
Hazánkban kisebb, elszigetelt populációi ismertek a Tisza és a Dráva mentén található holtágakból és kavicsbányatavakból. Több, régebben ismert élőhelyéről eltűnt.
Ökológia, lárvális élőhely, fenológia, imágó élőhelye:
A faj főként a nem sekély tipusú kisvizek lakója, kedvelt élőhelyei a holtágak, morotvák, nagyobb állóvizek többé-kevésbé lefűződött, növénydús öblei, valamint növényzetben gazdag kavicsbányatavak. Megtelepedését leginkább a gazdag hinárnövényzet befolyásolja, ami sok esetben a Ceratophyllum dús szövevénye. Esetenként társul a Leucorrhinia pectoralisszal, de ez inkább bányatavakon, mesterséges élőhelyeken figyelhető meg, lápokon ritkábban. Az elalgásodott, meggyérült makrovegetációjú, átlátszatlanná vált vizekből kiszorul. A lárva - az eddigi hazai vizsgálatok során - leginkább a tócsagaz állományokban található, feltehetően aktív zsákmánykereső életmódot folytat.
Ez a faj is a korán kibújó, szinkronizáltan kelő szitakötők közé tartozik, azonban előfordulhat, hogy a kibújás elhúzódik május elejétől június elejéig. Az átváltozás gyakran zajlik a vízből kiálló növényeken, - nádszálon, gyékényen és más kiemelkedő növényi részen, - ritkábban a parton is megfigyelhető. A fiatal imágók eltávolodnak valamelyest a kikelés helyétől, azonban - talán épp a ritkaság miatt - nagyobb távolságra való szóródásról, illetőleg csoportosan végzett táplálkozási repülésről nincs tudomásunk.
A kibújást követő 1-2 héten belül lehet az ivarérett - főként hím - példányokat megfigyelni a számukra megfelelő víztestek mentén, a szaporodásra alkalmas helyeken territóriumot foglalva. Ezek a területek gyakran a littorális zónába beékelődött, vagy azzal határos tócsagaz állományok, ahol a víz fölé hajló ágakon, száraz nádcsonkokon pihenő hímek időről-időre körbejárják területüket, majd visszatelepednek őrhelyükre, közben esetenként összecsapásokba keverednek a szomszédos terület "gazdájával", vagy más fajú szitakötőkkel.
Nőstény érkezésekor a legszemfülesebb hím rácsap, megragadja és hamarosan bekövetkezik a párzás, a vízparttól kicsit távolabb, nyugalmas helyen letelepedve. Ennek végeztével a hím visszakíséri partnerét a vízhez és megfelelő helyen a nőstény potrohvégét a vízbe merítgetve elkezdi lerakni tojásait, a víz fölött lebegve. Eközben a hím a nőstény fölött szitálva őrködik, igyekszik minden fajazonos hímet távoltartani, de nem riad vissza a nála termetesebb "betolakodók" elüldözésétől sem. Természetesen a csatározások közben előbb-utóbb szem elől téveszti a nőstényt, és az hamarosan odébbáll, vagy másik hím csap le rá, így kezdődik az egész előlről.
Veszélyeztető tényezők:
Elsősorban az élőhelyek elvesztése sodorta ezt a fajt is szinte mindenütt a kipusztulás közelébe. A folyók szabályozása miatt szinte teljesen megszűnt az új holtágak, morotvák keletkezésének lehetősége, a régebbiek eutrofizálódása, feltöltődése, esetleg halasítása, vagy más hasznosítása nem kedvez a fajnak. Másodlagos élőhelyein, kubikgödrökben, bányatavakon szintén gyakori veszély az eutrofizáció (illetve kimondottan az algásodásba való elhajlás), halasítás, horgászati- és egyéb szabadidős használat eluralkodása.
A faj fennmaradása egy célirányos program kidolgozása és megvalósítása nélkül teljesen esetleges, véletlenszerű. A programnak tartalmaznia kell a meglévő populációk teljeskörű, élőhelyre is kiterjedő védelmét, minden károsító emberi behatás kiszűrését, egy általános, a potenciális élőhelyekre (kisvizekre) vonatkozó védelmi program és figyelemfelkeltő akció megvalósítását, valamint a faj legnépesebb populációiból befogott egyedektől származó, mesterségesen előnevelt utódokkal (fiatal lárvákkal) való, alkalmas élőhelyekre történő betelepítést. A kiválasztott élőhelyeken a betelepítést követően az eredmény monitorozását rendszeresen el kell végezni, továbbá az adott helyen a faj fennmaradásának prioritást kell biztosítani minden más - hal-, kétéltű-, vagy madárvédelmi - programmal szemben. A kiválasztott előhely lehet kisebb kavicsbányató, ahol mindezek a feltételek biztosíthatók.
Populációs trendek:
Európában - ahol még nem pusztult ki - szinte mindenütt drasztikus visszaszorulása tapasztalható, csak Lengyelországban és Finnországban mondható stabilabbnak a faj helyzete. Nálunk évtizedek maradtak ki megfigyelési adatok nélkül. Az utóbbi években néhány populúcióról tudunk a Tisza, a Dráva és a Mura mentén lévő holtágakból, bányatavakból. Több más, régebbről ismert populáció megszűnni látszik, vagy lappangó állapotban van. Rendkívül fontos lenne a jelenlegi valós állapot felmérése!
Terepi megfigyelés módjai, adatgyűjtés:
Az imágóknál leírt viselkedés, elsősorban a hímek területtartó magatartása közben a legegyszerűbb a terepi megfigyelés. Az érett hím szinte semmi más hazai fajjal nem téveszthető össze: jellegzetes faji bélyeg a kifehéredő szárnyjegy és szárnycsúcs, a potroh elülső felének fehéres, hamvas, bevonata, valamint a fehér potrohfüggelék. Ezek távcsővel távolabbról is észlelhetők, amint leült őrhelyére a hím. A nőstény egyedül a legritkább esetben kerül megfigyelésre.
2-3 sikeresen megfigyelt hím példány, esetleg sikeres tojásrakás alapos gyanút szolgáltathat arra, hogy egy adott víztesten a Leucorrhinia caudalis él, ezért mindenképpen érdemes kísérletet tenni a lárvák, vagy még inkább, következő tavasszal az exuviumok megtalálására. A lárvák igen erősen tüskézettek a L. pectoralishoz képest, szinte Epitheca jellegűek. Amennyiben megoldható, a lárvabőrök teljes felvételével (számlálással) állapítsuk meg az állomány hozzávetőleges népességét, vagy legalábbis egy adott partszakaszra vetített egyedsűrűségét! A továbbiakban is évről-évre végezzük el az exuviumok felvételét. Ne feledjük, hogy ez a faj is - kisebb mérete ellenére - kétéves fejlődésű, ezért minden második év adata vethető össze egymással.
Forrás: dr. Ambrus András
Ez a weboldal sütiket használ a személyre szabott tartalmak megjelenítéséhez, a forgalom méréséhez és a hozzászólásokhoz. Bővebben