• Az előhát világosbarna, alig sötétebb, mint a nyúlványa vagy a félfedők. Nagyon megnyúlt, sárga színű, feje fekete, a csápok, csápdudorok és csáptőtövisek sárgásharnák. A 3. csápíz hosszabb, mint az első 2 együttvéve. Az előhát elülső szegélye mögött a taraj két oldalán fekete harántirányú bemélyedés van, különben az egész hátoldal nagyjából egyszínű. Az előhát nyúlványa viszonylag hosszú. A lábak sárgásbarnák, mint a csápok. Csak teljes szárnyú alakja ismert. 2,5-3 mm.

    • Mediterrán faj, legészakibb előfordulása nálunk Dömsöd, Budapest. Mocsarakban, álló és lassan folyó vizek mentén él, alföldi szikeseken helyenként gyakori. Eddig ismert tápnövényei a tengerparti szittyó (Juncus maritimus) és a széleslevelű gyékény (Typha latifolia). Imágói májustól októberig rajzanak.


      atricapilla (SPINOLA, 1837) akt.:       atricapillum - szerk.
    • Az előhát fekete, esetleg sötétbarna.
    • A félfedők az előhát nyúlványa mögött jobhan vagy kevésbé, de egymás fölé nyúlnak.*

      * A most következő fajok elválasztása a legtöbb esetben nehéz. A megkülönböztető bélyegek zöme a csápon van. Az ide tartozó 6 faj közül a hazai példányokból csak 4-et lehetett felismerni; sok átfedés volt tapasztalható. A csoport revízióra szorul.
    • A csápok sárgás- vagy vörösesharnák, égyetlen ízük sem fekete. Feje fekete, a csáptőtövisek kicsik, tompák, a végük barna. A 3. csápíz kb. olyan hosszú, mint az első 2 együttvéve. Az előhát fényes fekete, elülső szegélye mögött, a harántirányú sima felszínű bemélyedés előtt fekete, elülső része világossárga, s itt, ha nehezen is vehetők észre, de látható pontszerű hemélyedések vannak. A középső taraj alig kivehető, az előhát nyúlványa néha barna. A félfedők domhorúak. Rövid és teljes szárnyú alakja ismert, a rövid szárnyúak félfedőjén a hálószemek nagyjából egyforma nagyok, a teljes szárnyúak hártyáján viszont nagyobbak. Lábai sárgásbarnák. 1,8-2,1 mm.

    • Közép-Európában több helyen kimutatták, hazánkban még nem. Sáson (Carex) és szittyón (Juncus) él. Eletmódja ismeretlen.


      [ruficornis (GERMAR, 1833)]akt.:       ruficorne - szerk.
    • A csápok legnagyobbrészt feketék, vagy legalábbis sötétbarnák, sokkal sötétebbek, mint a lábak.
    • A csápok 3. íze jóval (teljes szárnyú forma) vagy valamivel hosszabb, mint az első 2 együttvéve. A 3. csápíz középen egy kicsit elvékonyodik, töve és vége nagyjából egyforma vastag.
    • Az előhát nyúlványa világos, mint a félfedők, a combok egyszínű vörösesbarnák. Feje és csápjai feketék, a 3. íz vége és a 4. íz töve sötétbarna. A csáptőtövisek aprók, a végük és a csápdudarak vége a világosbarnától a feketéig változó színű. Az előhát fekete, elülső szegélye sárgásbarna, a nyúlvány piszkossárga. A középső taraj alig kivehető. A szegélymező keskeny, hálószemei kisebbek, mint a többi a félfedőn. A hártyán a szemek nagyok. A félfedők vége szélesen lekerekített vagy elkeskenyedik (teljes, illetve rövid szárnyú alak). 2-2,5 mm.
    • Közép- és Dél-Európában elterjedt faj, hazánkban sok helyütt közönséges. Szikes és homokos pusztákon, réteken, lápréteken él. Tápnövényei a sziki szittyó (Juncus gerardi) és a sziki útifű (Plantago maritima). Valószínűleg több egymásbafolyó nemzedéke van, imágói áprilistól szeptemberig rajzanak

      confusa (PUTON, 1879) akt.:       confusum - szerk.

      Változatai:
      1 (2) A csápízek vörösesbarnák, az 1. és 2. sötétebb, a 4. íz vége fekete
      var. antennata HORVÁTH, 1905
      2 (1) A csápok másmilyenek. Előháta sötétbarna
      var. thoracica HORVÁTH, 1905
    • Az előhát nyúlványa sötétebb, mint a félfedők, a combak töve fekete, a végük barna. Az előző fajhoz (confusum - szerk.) igen hasonló, attól csak színezetében tér el.

    • A Kárpátokból (Varanno) írták le, Európában több helyről előkerült. Magyarországon eddig nem találták, de valószínűleg él nálunk is. Eletmódja ismeretlen.


      [fallax (HORVÁTH, 1906)] akt.:       fallax - szerk.
    • A csápok 3. íze rövidebb, mint az első 2 együttvéve, a 3. csápíztöve láthatóan vastagabb, mint a vége. Feje fekete, a csápok feketésbarnák. Az apró csáptőtövisek és a csápdudarak vége világos. Az előhát fekete vagy sötétbarna elülső szegélye világos. A középső taraj elmosódott. A félfedők belső szegélyének íve az előhát nyúlványának végénél megtörik, úgyhogy a félfedők alig fedik egymást. A félfedők vége elkeskenyedik, itt a hálószemek valamivel nagyobbak, mint a többi részén. A félfedők töve néha sötétebb. A szegélymező nagyon keskeny. 1,7-2,2 mm.

    • Egész Európában elterjedt, hazánkban elszórtan sokfelé fogták, de nem túl gyakori. Réteken, legelőkön, homoki és sziki gyepekben él. Tápnövényei a tengerparti szittyó (Juncus maritimus), a mezei perjeszittyó (Luzula campestris) és a tőzegkáka (Rhynchospora alba). Imágóit áprilistól szeptemberig gyűjtötték.


      laeta (FALLÉN, 1807) akt.:       laetum - szerk.
    • A félfedők nem vagy csak a legvégükön nyúlnak egymás fölé (). A legkisebb faj a nemben. A fej és a csápok 1. és 2. íze fekete, a 3. íz vége és a 4. iz vörösesbarna. A csáp rövid, tömzsi. A csáptőtövisek nagyon aprók, a leggyakrabban hiányzanak is. Az előhát és nyúlványának töve fekete, elülső szegélye vörösesbarna. A félfedők belső szegélyének íve a nyúlvány végénél határozottan megtörik, a félfedők egymás mellett fekszenek, vagy a hártyák kicsit fedik egymást. A félfedők töve mindig sötétbarna, a hálószemek egyforma nagyok, a szegélymező nagyon keskeny. Lábai barnák. 1,4-1,9 mm.

    • Elterjedési területe Közép-és Dél-Európa, Szibéria. Hazánkban főleg Budapest környékén gyűjtötték, de valószínűleg mindenfelé gyakori. Tápnövénye ismeretlen. Rajzása áprilistól augusztusig tart.


      minuta HORVÁTH, 1874 akt.:       minutum - szerk.